A történelem előtti időkben legtöbbször szőrmékkel és különféle állatbőrökkel borították a falaikat, de időszámításunk előtt 200-ban már a találkozhattunk olyan kínai falborításokkal, amelyeket tapétának lehet nevezni. A rizspapírból készített falburkolókat ekkoriban még nem látták el mintákkal, különféle dekorációs elemekkel, inkább a funkcionalitásra törekedtek.
A díszes tapéták eljövetelére az európai kultúra középkor utáni időszakáig várni kellett. A déli kereskedővárosok kibontakozásával a tehetősebb emberek textíliákkal, falikárpitokkal kezdték borítani falaikat. Mintázatukat tekintve általában az arab kultúrára hagyatkoztak, élénk színű és szimmetrikus mintázatok voltak láthatóak a tapétákon.
Azt azonban el kell mondani, hogy ezen a textíliák megvásárlását kizárólag a vagyonosabb polgárok engedhették meg maguknak. Akkoriban az anyagokat nagyon nehéz volt beszerezni, hiszen az addig ismert kereskedőútvonalakat időszakosan elzárták a kor háborúi.
Az alacsonyabb társadalmi rétegbe tartozók is szerették a tapétákat, melyeket már akkoriban is sokszorosítással hoztak létre, így a grafikai elemeket egyedileg készíthettek el. A legnépszerűbbek és legegyszerűbbek a szimmetrikus és élénk mintázatok voltak.
Végül, de nem utolsósorban ejtsünk néhány szót az alapanyagokról is. Legáltalánosabban a szattyánbőrt használták. Ezt az anyagot az európaiak vették át az évszázadokkal korábban érkező kontinensre érkező hódítóktól. Ezeket eleinte dombornyomással vagy egy különleges eljárással, a stancolással díszítették. Később a nyomdaipari technológia elterjedésével már a szegényebb családok számára is elérhetővé váltak a változatos fali burkolatok, a tapéták.
